A 3. számú jelölttel a regisztrációm első napján máris összeakadtam, aki elég vagánynak tűnt ahhoz hogy felkeltse a figyelmemet, mégis kedvesen és udvariasan érdeklődött felőlem. Talán nem is vagány a legmegfelelőbb szó rá. De egyszerűen megfogott, az oldalon ő először. Ehhez persze a poénjai is kellettek, mert bizony azokkal meg lehet fogni a lányokat, vagy engem legalábbis biztosan. Egy hétig minden áldott nap leveleztünk, eleinte csak pár órát, majd egy délutánt, s lassan végül az egész munkaidőnket online csevegéssel töltöttük. Először azt írta, hogy hétvégén nem tud keresni, de aztán mégiscsak sorra váltottuk az üzeneteket egymással ekkor is. Úgy éreztem, hogy szívesen találkoznék vele, de nem hívott el randevúra. Már nem tudtam mi lehet a gond, hiszen fel-felhozta a témát, s nem is tűntem elutasítónak, mégsem hívott el. Végül mégiscsak kinyögte, hogy lenne -e kedvem találkozni vele, bár akkorra már azt hittem beleőszülök a várakozásba. Mégis ő volt az első, aki kulturált módon elhívott egy randevúra. Aztán rontott saját helyzetén mikor leírta, hogy félt engem, mert biztos annyira megtetszik majd nekem, hogy nem bírok majd magammal... Na, gondoltam megnézem, hogy élőben mekkora arca van egy ilyen srácnak és max tapasztalatnak és egy blogbejegyzésnek tökéletes lesz.

5-kor beszéltük meg a találkozót, illetve ő randevúnak mondta, tehát félreérthetetlenül randira mentem végre. 4-kor végzek a munkahelyemen és direkt hagytam egy órát magamnak, hogy elrágjak egy rágót, megigazítsam a sminkemet, kiválasszak a Douglasban egy a hangulatomhoz illő parfümöt és diszkrét, de csábító illatfelhőt varázsoljak magam köré vele, valamint elengedhetetlen, hogy megnézhessem az egész alakomat valamelyik ruhabolt tükrében, 4:50-re végeztem is mindezzel, de nem mentem még ki a találkozó helyszínére csak 4:59-kor. Nehogy már előbb érjek oda mint ő, várjon csak szépen ő rám, ha már a randielhívásra ennyit kellett várnom. Határozottan indultam a szoborhoz, ahol találkoznunk kellett, és megfogadtam magamnak, hogy bármi történik, én jól fogok szórakozni. E pozitív gondolatokban elmerülve vettem észre a szemem sarkából, hogy egy srác közeledik felém. Mikor közelebb ért eszméltem rá, hogy ő az. Valahogy magasabbnak képzeltem el, de szerencsére még így is egyértelműen magasabb tőlem. Élőben az arca másmilyen volt mint a profilképén, amit már annyiszor megnéztem és elemezgettem, de így is tetszett a meleg barna szempár. Félénken megkérdezte, hogy megpuszilat-e. Rávágtam, hogy persze, talán túl hirtelen, de egy pusziba gondoltam nem halhatok bele és legalább megérezhetem az illatát. Mert bizony az is fontos! A pesti forgalom azonban elvette tőlem ezt az örömöt, de gondoltam sebaj, majd legközelebb csak sikerül kiszimatolnom. A srác meghívott a Starbucksba,.ami kellemesen jól esett mivel már egy ideje nem volt ilyenben részem. Elsétáltunk a még gőzölgő vaníliás kávéval a Városligetbe és letelepedtünk a fűbe, ahogy ezt előre elterveztük. Annyira kedves és magávalragadó volt ez a férfi, semmi jele sem volt a vagányságának vagy a nagyképűségének, amit az online beszélgetéseink során időnként tapasztaltam.  Arra gondoltam, hogy mindenki kicsit másmilyennek tűnik online, illetve hogy neki ez lehet a praktikája, hogy biztos így akarja a nőket levenni a lábukról. Ezen gondolataimat némiképp megerősítette az, hogy magától megjegyezte, hogy élőben sokkal vidámabb és viccesebb vagyok és kellemesen csalódott bennem. Megdbbentett mikor váratlanul megkérdezte, hogy találkozunk-e újra. Bár már ekkor tetszett, de nem akartam túl lelkesnek tűnni, így megkértem, hogy majd kérdezze meg a randevú végén, mivel szerintem azt úgy illik. De a mosolyomat nem tudtam leplezni. Csak dőlt belőlünk a szó, a lehető legtermészetesebben folyt a társalgás. Nem volt benne semmi erőltetett dolog, csak szimplán jól éreztük magunkat. Addig-addig beszéltünk a lehető legkülönbözőbb témákról, amikor megéreztem, hogy én bizony éhes vagyok. Már esteledett, félő volt hogy találunk-e még normális boltot nyitva a közelben, de végül a kedves 3. számú jelölt hősiesen felkutatott egyet. Kitartása a keresésben és aggodalma miattam csak még közelebb húzta szívemhez őt, illetve az is, hogy többszr érdeklődött, hogy jól érzem-e magam vele. Árfolyamát tovább növelte szellemessége és az, hogy annyi minden közösnek tűnt bennünk. Kikísért a vonatállomásra, ekkor konstatáltam, hogy a 21:53-mas vonatot érem el, s mennyire elröpült az idő. Ahogy vártunk a vonatomra mosolyogva elmondta, hogy mennyire jól érezte magát és, hogy ebből szerinte valóban lehetne kapcsolat, de még találkozzunk párszor, ha gondolom és akkor majd jobban kiderül, hogy mit szeretnénk mindketten. Ez a hozzáállás újra nagyon szimpatikus volt, így boldogan mondtam (amit amúgy már a Városligetben eldöntöttem) hogy rendben találkozzunk újra. Ahogy a randevú elején, most is kissé félénken megkérdezte, hogy adhat-e puszit. Nem értettem miért kérdezi meg, ha egyszer már így üdvözöltük egymást, de ugyanakkor tetszett, hogy óvatos és nem rohan le. Erre döbbentem vettem észre, hogy szájonpuszilt. De olyan finoman tette, hogy nem tudtam rá haragudni, sőt igazából nagyon is tetszett. Így ért véget az első randevúm, kíváncsian várom a folytatást és persze érdeklődve várom, hogy ő-e Ő?